Jobb a profira bízni a lakáskiadást, mint vesződni vele
2017. október 24. írta: MeNa

Jobb a profira bízni a lakáskiadást, mint vesződni vele

Nem elég kifizetni a pénzt a befektetési céllal vett lakásra. Profi ingatlankezelőt is kell keresni, különben elveszünk a rengeteg teendőben.

Az elmúlt másfél-két évben milliárdok vándoroltak a bankbetétekből és az állampapírok eladásából a lakáspiacra. Konzervatív becslések szerint az új építésű lakások 20-25 százaléka kisbefektetők kezében van, s bár ez az arány az országos átlagot tekintve enyhén csökkenőben van, Budapesten és néhány megyeszékhelyen még mindig ennyi, a főváros belső kerületeiben és pár középső negyedben jóval meghaladja ezt.

molna_r_u.jpg

Vagyis igen masszívvá válik az a réteg, amelyik úgy szeretné fialtatni pénzét, hogy a lehető legkevesebb fejfájást okozzon neki. Egyelőre ők vannak kisebbségben, a lakáskiadást végzők zöme ugyanis maga próbálkozik elvégezni a kiadással járó összes munkát – már ameddig bírja.

jav_1.jpg

„A hideg fejjel gondolkodók másként állnak ehhez a kérdéshez. Rábízzák egy lakáskezelésre szakosodott profi cégre (ez lehet az új lakás beruházójának üzemeltetési cége vagy egy független külső ingatlankezelő cég - a szerk.) - mondta Legény Imre, a Premier Property Management Ingatlankezelő iroda társtulajdonosa. A független cég több éves tapasztalattal rendelkezik ezen a formálódó piacon, és szoros kapcsolatban van az albérlet.hu kereső portállal, ahonnan egyre több érdeklődést kap. Vannak ingatlanfejlesztő ügyfelei is, akikkel nagyobb portfólió kiszolgálásáról sikerült megállapodni.

Mekkora terhet vesz le egy ilyen ingatlankezelő a tulajdonos válláról? Nagyon sokat. Például beszedi és befizeti a közműdíjakat, elvégzi a szükséges karbantartást, káreseménynél képviseli a tulajdonos érdekeit a biztosítónál, kiállítja a számlákat és havi jelentést készt a bérbeadónak. Rendkívül fontos, hogy egyfajta előszűrést is végez a jelentkező bérlők között, hiszen nem mindegy, hogy mennyire megbízható személy veszi birtokba a lakást és milyen állapotokat tart fenn ott. A szolgáltató nem hagyja magára akkor sem, amikor megvan a bérlő, havonta egyszer állapotfelmérést készít a lakásról.

„Ez igencsak szerteágazó és időigényes tevékenység, tele kockázattal, amit különösen akkor nehéz elvégezni, ha egynél több lakás van egy kézben. A korábbi külföldi megkereséseket követően szinte kizárólag magyar ügyfelek jelentkeznek, akik mindezt felmérve nem sajnálják a lakásonként havi 8000-12000 forintos díjat, ami az átlagos 100-150 ezer forintos bérleti díjbevételnek a 8 százaléka” – érvelt Legény Imre.

Magyarországon a hosszú távú bérbeadás súlya folyamatosan növekszik, holott az elmúlt pár évben a rövid távú lakáskiadás nagyon fellendült. A nagy portálokon, így például az otthontérkép.hu-n és az albérlet.hu-n körülbelül fele-fele arányú a magán és a céges lakáshirdető. Ez az a piac, amelyiken a professzionális szolgáltatásokat nyújtó cégek, mint például a Premier Property Management Ingatlankezelő iroda folyamatosan javuló pozíciókat vívhatnak ki maguknak, ha fenntartják és tovább fejlesztik ár-érték arányban egyre jobb szolgáltatásaikat.

A cikk megjelenését támogatta a Premier Property Management Ingatlankezelő iroda

A bejegyzés trackback címe:

https://alberlet.blog.hu/api/trackback/id/tr3812957489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovacsugynok 2017.10.24. 12:27:21

pofatlan marketingfogas. az ugynoksegek nem ernek semmit, csak felverik az arakat hogy tobbet szakithassanak.

Gergice 2017.10.24. 19:31:04

Pécsen nincs ilyen ügynökség?

Budapest a kutyaszar városa 2017.10.24. 20:44:07

Nem írnak arról, hogy vajon intézkednek-e, ha nem fizet a bérlő, rongál, díjtartozást halmoz föl. Benne van-e a kezelési díjban a pereskedés, ügyvédi
költségek, helyreállítás ?

különvélemény 2017.10.25. 07:09:07

Garanciát semmire sem vállalnak.
Ugyanolyan feleslegesek, mint az ingatlanközvetítők, csak "segítenek", zsíros jutalékért.

chatterbox 2019.06.03. 16:22:58

Valóban sok feladattal jár egy lakás kiadása a mindennapi problémák mellett, amelyet megkönnyítenek az ingatlankezelő cégek, viszont sokan nem szeretik kiadni a kezükből ezeket a teendőket, ahogy én sem és nem is volt jó tapasztalatom. A mostani bérlőmmel a BES applikációt használom, nekem bevált, egy helyen tudok tartani minden számlát, nem kell csomó felületet használnunk a kapcsolattartásra. Ajánlom mindenkinek
süti beállítások módosítása